Láss tovább!
Megmagyarázhatatlan feszültség kelt életre bennem. Keresem az okát, miközben félrehajtva a függönyt révetegen nézek ki az ablakomon. Máskor mindig elvarázsol és megnyugtat a látvány. A kert az állatok, a fák és a reggeli napfény, ahogyan aranyszínűre festi mindezt. Ez a vizuális élmény pont elég egy tökéletes nap indulásához.
De nem ma...
Ma olybá tűnik valahol a tökéletes mögé láthatatlanul elbújt a gonosz, és engem akar...
Megpróbál. Várt rám.
Nem így terveztem ezt a reggelt, és bizony ez a gyengém, ha átírják a megtervezett számításom. Így hát törvényszerű most, hogy ütemesen lüktet az ér a nyakamban és akaratlanul is ráncolom a homlokom. Úgy érzem elfordult tőlem már korán reggel a világom, de nem szólt előtte egy szót sem...
Hogy mi váltotta ki ezt az érthetetlen érzelmi változást belőlem nem tudom. Talán tájkép szépsége feszült neki annak a ténynek, hogy mind nehezebb megküzdenem azzal a helyzettel, hogy világomban, világunkban éppen most tűnik el az értelem, eltűnik az emberség és egy következmények nélküli élet lett a minőség.
Szemem behunyom egy pillanatra, mert zavar az optimizmusomba éket verő kilátástalanság szilánkja. Mikor újra kinyitom tekintetem megakad Apám képén, a falon. Jól sikerült fénykép egy vidám, kellemes és biztonságot nyújtó nap emléke. De az a tekintet, ahogyan rám néz a képről most egészen más. Több, szinte átnyúl rajta, mint egy barátságos tarkón billentés hat rám. S mintha szavait is hallanám: "Ugyan már! Láss tovább!" Beszél hozzám a kép az emlék a falon.
Mintha minden egy időben történne. Rám borult a lelkiismeret-furdalás, amit amiatt érzek, hogy nem eléggé uralom érzéseimet, de rám borult a büszkeség érzése is vele, hogy mindezt felismertem.
És jön minden a múltból, ami jó volt. Szavak, gondolatok, vágyak és illatok. Minden, ami érték volt. Feltűnik az értelem, felidéződik az emberség egy érzésekkel teli világból.
Apám ki nem mondott szavai időt és teret meghajlítva irányba állítanak ismét.
Keretbe foglalt pillanat, öt perc ütközet az érzéseim birodalmában.
Megmagyarázhatatlan feszültség csitult most el bennem. Félrehúzott függöny mellett nézek ki az ablakon. Ahogyan máskor, most is elvarázsol és megnyugtat a látvány. A kert, az állatok, a fák és a reggeli nap fénye.
Ez a vizuális élmény pont elég egy tökéletes nap indulásához.
Kedves Olvasóm! Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a blog bejegyzést. Bizonyára veled is gyakran előfordul, hogy sokszor nem tudtad megmagyarázni miért is indultál neki egy napnak morcosan. Hogy miért is rossz a kedved, holott talán semmi sem indokolja a negatív hangulatodat (látszólag). A környezetünk hat ránk és sokszor tudattalanul mi is teret engedünk a negatív hatásoknak. Fontos azonban tudnunk, hogy a legtöbb esetben ezeket a negatív hullámokat uralhatjuk, legyőzhetjük. Persze, hogy ez működjön, kicsit el kell csendesednünk. Nem önzés akár minden nap 30 percet elvonulni és kizárni a világot. Pont ez szükséges ahhoz, hogy a nap többi részében értékké váljunk! Ehhez a döntéshez szerettem volna hozzájárulni kicsit ezzel a történettel.
Hamarosan újra jelentkezem! Addig is egy kis pihenés után: kerülj újra fókuszba!
Göde Imre
fine art portréfotósod
STUDIO75
