Álomvilág

Úgy emlékszem este nyolc óra lehetett, de még meleg, kellemesen meleg volt. Enyhe szellő frissítette fel arcomat, minden nyugodt volt és ártatlan, és az sem zavart, hogy a vöröses homokot felkavarta és verandámra fújta.

A nyugalom, ami elősegítette az elcsendesedésemet fontosabb volt mindennél. Ez a nap is elfáradt, mint az utóbbi hét évben szinte az összes hétköznap. A hétvégék igen csak felértékelődtek az utóbbi időben. Felértékelődött vele a kerti székem, a pénteki "relaxnedű" a kezemben, a hawaii pizza és a magába forduló naplemente is. Csak a most volt, és a következő hétfőre tudatosan nem gondoltam...

Harmónia, békesség, kiegyensúlyozottság és összhang töredékének megragadása...

Mintha kirántották volna a lábam alól a talajt, úgy zuhantam álomba. Aztán eltűnt minden körülöttem, ami reális és ismerős. Felváltotta egy szürreális, de mégis ismerős, magányos környezet. Egy sötét lerombolt hely, ahonnan menekülnöm kell valaki, valami elől. Keresem mindazt, mit odaát hagytam, menekülök mindattól, ami itt akar marasztalni. Féltem mindazt, ami hozzám tartozik. Meg kell védenem! Álomvilág. Szükségszerű kisülés, szükségszerű kiáltás, szükségszerű jelzés és közlés, hogy az út melyen haladok, nem oda visz, ahová kellene. Kétségbeesett segítségkérése a testemnek, lelkemnek. Egyértelmű segélykiáltás: Szabadítsatok ki!

Diszharmónia, félelem, magány és bizonytalanság mátrixának ragaszkodása...

Riadt, mégis üdvözítő ébredés. Az üvegpoharam szilánkjainak csörömpölése ébresztett, elernyedő kezemből kicsúszó poharam utolsó pillanatait a verandám fapadlóján élte meg, mintegy kimentve az álomcsapdából. Nem ilyen péntek estét kívántam magamnak. Zihálok, homlokom verejtékezik, a pulzusom az egekbe és mindezt tetézi egy érzés, de megmenti talán egy felismerés.

Cselekednem kell! Egyértelmű jelek: fásultság, kimerültség és bezárkózás, mind azt üzenik "Változtass, változtass meg mindent, ami boldogtalanná tesz, legyél bátor! Lépj ki a sötétségből, lépj ki a fényre! Kerülj fókuszba!"

Úgy emlékszem rég elmúlt már este nyolc, de még meleg, kellemesen meleg volt. Enyhe szellő frissítette fel arcomat, minden nyugodt volt, és már a telihold fénye világította be a kertemet, az sem zavart, hogy gyakran kellet a szúnyogokat elhessegetnem. Kezembe egy füzet és szinte pihenés nélkül írtam fel mindent, amin változtatni fogok. Tervszerűen, eltökélten és bátran. Munka, amit legyőz a hivatás, káosz, amit felvált a tervszerűség, felelőtlenség, amit felvált a felelősség vállalás, magány, amit felvált a közösség...

A fókuszáltság, ami elősegítette az elhatározásomat most fontosabb volt mindennél. A hétköznapok igen csak felértékelődnek a jövőben. Felértékelődik vele a kerti székem, az idő, amit magamra fordítok, a hawaii pizza és a hétvégből kivezető ösvény, amit most még csak a hold fénye világít be. Csak a most volt és a következő hétfőre izgalommal és tudatosan gondoltam...

Már látom a magam által készített fényképet önmagamról: mint aki sebezhető, de eltökélt, mint aki elbotlik, de mindig feláll, bátorságban, harcban, könyörületességben, szorgalomban és példamutatásban az első. Fókuszba kerültem!

Szeretettel üdvözöllek!

Göde Imre

fine art portréfotósod